Harmadszor látogatott kis hazánkba a Bohren und der Club of Gore, mely buli a Trafó, A38 után egy igen impozáns helyen lett megtartva, mégpedig a budapesti Bábszínházba. Mivel nem sikerült elővételben jegyet vetetnem kénytelen voltam, korán érkezni. Jegyvásárlás után még gyorsan vacsoráztam egyet aztán vissza a színházba. A színház előcsarnok szép nagy volt, sok érdekes bábúval (pl.: biobrabi) megtűzdelve, nagyon hangulatos volt az egész. Igazi szocreál belső, de szépen karban volt tartva.

Az estét Mike Rosoft nyitotta. Akiről én még soha nem hallottam, bár ez nem jelent semmit. Előadása alatt a laptopja segítségével csinált különböző zajokat. A „koncert” eleje nem tetszett, mivel azt néztem, hogy a fickó ül egy asztalnál és birizgálja a laptopját, meg tekergeti a potmétereket. Annyira nem volt nagy látvány. Aztán becsuktam a szemem és a zajokra koncentrálva egészen bele lehetett merülni a „zenébe”  aminek a segítségével egy jó kis utazásban lehetett részünk. Jártunk csatornák mélyén, aztán másztunk létrán melynek minden fokának megmászásakor hozzá verődött a létra oldalához valami lánc a gatyánkról. Létrázás után feljutottunk egy terembe, ahol szörnyek aludtak, mély horkolásuktól pedig csak úgy zengett a terem… Szóval ha az ember átadta magát a „zenének” akkor érdekes világba pillanthatott bele.

Mike után jött az angol származású Alexander Tucker, aki pályáját hardcore énekesként kezdte, mára viszont úgy látszik lenyugodott, mivel egy nagyon kis frankó néhol blues-os experimentális zenével örvendeztette meg, a majd nem teltházas Bábszínház közönségét. Zenéjét egymaga írja és ennek szellemében a koncerten is egyedül dolgozott. Nagyon tetszett ahogy minden számát tökéletesen felépítette, hangról hangra. Az építkezéshez segítségére, volt egy cselló, egy elektromos gitár és egy kiszuperált akusztikus gitár, amin néha olyan riffeket is előcsalogatott, hogy azt hittem bele süllyedek a székbe. Leginkább instrumentális dalokat játszott, de volt olyan is, hogy dalra fakadt Alexander, így különös egyensúlyt adva a néhol monoton számokba. Remek választás volt Bohrenék részéről őt elhozni.
Egy negyed óra szünet után jött a Bohren und der Club of Gore, a szokásos sötétben. Most a dobszerkó lábdobján nem egy koponya volt, hanem az új albumuk Dolores borítója világította be a korom sötét termet. A koncert maga nem volt olyan elborult, mivel a számok között elég jól elpoénkodott az egyik tag, ugye kezdve azzal, hogy az első szám után nem tapsolt a közönség (mivel nem mert), aztán már a második szám végén félig nevetve egy thanks elmorzsolásával tudatta a közönséggel, hogy hé emberke lehet tapsolni is. Az előző két bulijukon egyébként nem volt ennyi pofázás ha jól emlékszem. Az este folyamán több új és régebbi dal is elhangzott, a régiek, amik tuti voltak Constant fear és a Midnight Black Earth.
Összességében az est folyamán Alexander előadása tetszett a legjobban, Bohrenék most annyira nem tudtak lenyűgözni, talán már ráuntam a koncertjeikre hehe.